Skip to main content

Szemléletformáló, kreatív, játékos foglalkozások szervezése és lebonyolítása gyermekek számára

Tudástársadalom közhasznú Alapítvány szolgáltatási terültünkön található óvodákban gyermekek számára vízzel kapcsolatos szemléletformáló programokat szervezett. A program keretében 8 óvodai intézményben valósítottak meg programunkat a helyszínen, kitelepülés formájában.

Olyan programot kerültek összeállításra, amely lehetőség szerint az intézmény minden gyermeke számára elérhető, több korosztályi csoport számára is érdekes, interaktív, élményszerű, több érzékszervet foglalkoztat, több tevékenységtípussal. Könnyen lehetett igazítani a csoport igényéhez (vegyes csoport, korosztályi csoport). A program tartalmát tekintve a víz természetét különböző aspektusokból vizsgálták: tudományos megközelítés (kísérletek, magyarázatok), művészi-alkotós tevékenység (virágkészítés papírkromatográfiával és eszközhasználattal), mozgásos tevékenység (egyensúlyozás, kooperációs játék), vödörszámlálás (matematika), hallás érzékszervének bevonása (esőbot), és végül egy mese kapcsán egy konkrét vízhasználathoz való viszonyulás feldolgozását kérték az intézménytől (nyereményjáték).

A program elemei közé tartozott többek között kísérletezős-tudományos foglalkozás (kb. 20 percben): néhány mindennapi életben is megtapasztalt jelenségnek néztek a mélyére: örvénylő víz, Cartesius-búvár, víz-olaj keveredés. Kreatív, alkotós tevékenység: 5 csepp varázslat (papírkromatográfia). Kis patak / csatorna játék: mozgásos-egyensúlyozós feladat, amely együttműködésre készteti a gyermekeket. Egy vödör víz: mire elég egy vödör víz? Esőbot: mozgatják, hallgatják, majd megfestik (hallás érzékszervére ható). Meseolvasás: Az alapítvány által írt Spórolós mese című történet feldolgozása, dokumentálása. (nyereményjáték a budapesti Csodák Palotája támogatásával).

Résztvevő intézmények:

2022 július 13-án Hatvani Százszorszép Óvoda,
2022 október 10-én Füzesabonyi Pöttömke Óvoda És Bölcsőde,
2022 október 12-én Zagyvaszántói Gesztenyevirág Óvoda és Konyha,
2022 október 13-án Adácsi Óvoda És Mini Bölcsőde,
2022 október 18-án Hatvani Vörösmarty Téri Óvoda,
2022 november 10-én Lőrinci „Napsugár” Óvoda És Bölcsőde,
2022 november 16-án Füzesabonyi Hétszínvirág,
2022 november 18-án Mátraverebély Községi Katica Óvoda.

Személetformáló játékos, kézműves foglalkozások szervezése, mely során az óvodás gyerekek megismerkedhetnek a vízzel, annak fontosságával, illetve védelmével. A foglalkozások során a gyerekek festettek vagy rajzoltak. A programban 8 egri óvoda, összesen 27 csoportja, közel 600 gyermek vett részt.

Résztvevő intézmények:

2023.03.08. Szivárvány Óvoda Csillagfény Tagóvodája
2023.03.13. Szivárvány Óvoda Csillagfény Tagóvodája
2023.03.20. Szivárvány Óvoda Csillagfény Tagóvodája
2023.03.20. Szivárvány Óvoda Katica Tagóvodája
2023.03.21. Szivárvány Óvoda Arany János Tagóvodája
2023.03.21. Szivárvány Óvoda Deák Ferenc Tagóvodája
2023.03.22. Szivárvány Óvoda
2023.03.22. Szivárvány Óvoda Eszterlánc Tagóvodája
2023.03.22. Szivárvány Óvoda Arany János Tagóvodája
2023.03.22. Szivárvány Óvoda Katica Tagóvodája
2023.03.23. Szivárvány Óvoda
2023.03.28. Szivárvány Óvoda Napsugár Tagóvodája
2023.04.11. Szivárvány Óvoda Dr. Hibay Károly Tagóvodája

 

Close Menu